péntek, január 27, 2023

Magyarország támogatja Finnország és Svédország NATO-tagságát, de a csatlakozásukról csak a jövő év első ülésén fognak szavazni.

A két ország viszont egy percet sem veszített Magyarország miatt, mondta Orbán Viktor a V4-es csúcs utáni sajtótájékoztatón Kassán a Napunk szerint.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök korábban bejelentette, hogy a csúcson megsürgetik Orbánt, hogy gyorsan ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A magyar kormány korábban többször állította, hogy ezt még az idei üléseken szeretnék megtenni, de ezek szerint ez mégsem lesz így.

A Magyarországgal szembeni jogállamisági vitáról Orbán a sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar kormány mindent teljesített, amit vállalt, és van még egy új, 18. feltétel is, ami márciusban lesz teljesítve. Mindeddig ugyanis arról volt szó, hogy 17 ígéretet tettek az Európai Bizottság felé, hogy megkapják a 3000 milliárd forintot. Az Európai Parlament viszont épp csütörtökön fogadott el egy állásfoglalást, ami arra szólít fel, hogy zároljanak nagyjából 3000 milliárd forintnyi, Magyarországnak járó támogatást. Szerintük ugyanis a 17 magyar ígéret nem elegendő arra, hogy bizonyítsák, rendben van a jogállamiság Magyarországon.

Orbán szerint meg sem próbálták Magyarországot meggyőzni a V4-es országok, hogy szállítson fegyvert Ukrajnának, mert négy szuverén országról van szó. „Nem tudok arról, hogy egyesítenék ezt a négy országot”, mondta, majd elismételte, hogy nem értenek egyet a hitelből való támogatással.

A sál

Bár a V4-ek házelnöki találkozója elmaradt, a kormányfői szintű egyeztetést megtartották csütörtökön Kassán. A csehek előzetesen azt mondták, az ülés legfőbb témái az energiabiztonság, az ukrajnai háború, a migráció, és Budapest túlzott oroszbarátsága mellett Orbán Viktor magyar–görög meccsen viselt nagy-magyarországos sálja is. Orbán hétvégén viselt sálja nem várt indulatokat szült, beszólt érte a román, a horvát, az osztrák és a szlovák kormány is, utóbbiaktól a csúcson még egy szlovákiás sálat is kapott a nyakába a magyar miniszterelnök.

Erről most a sajtótájékoztatón Orbán azt mondta,

„az angol ezt úgy fejezi ki, hogy take it easy. A futballmeccs az futballmeccs, a politika meg politika, és a kettőt nem kell összekeverni”.

Orbán mellett a szlovák miniszterelnök, Eduard Heger arról beszélt a sajtótájékoztatón, segítséget kért a V4 országaitól a szlovák egészségügy helyzete miatt, a többi miniszterelnök pedig beleegyezett, hogy orvosokkal segítsék ki a szlovákiai kórházakat, ha a szlovákiai orvosok felmondanak.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pedig azt mondta, a V4-es országok az Európai Bizottságtól fognak segítséget kérni, hogy megelőzzék egy esetleges új menekülthullám negatív következményeit.

V4

Orbán Viktor külpolitikájának egyik alapja a szoros együttműködés a visegrádi országokkal, különösen a hagyományosan szövetséges Lengyelországgal. Ukrajna orosz inváziója azonban látványosan megbontotta az egységet. Míg Csehország, Szlovákia és különösen Lengyelország hangos oroszellenes politikát folytat, Magyarország a szankciók ellen ágál, és szembehelyezkedik az EU-s konszenzussal.

Orbán brüsszeli tevékenysége és Szijjártó Péter külügyminiszter moszkvai útja már korábban kiverte a biztosítékot a visegrádi országoknál, de a belső feszültségek pár napja csúcsosodtak ki igazán, amikor a csehek bojkottja miatt elnapolták a V4-házelnökök találkozóját. Állítólag a lengyel szejm vezetői sem vettek volna részt a találkozón. 

Borító: Orbán Viktor magyar, Petr Fiala cseh, Eduard Heger szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő (b-j) a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek kassai csúcstalálkozóján 2022. november 24-én – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóirosa / MTI

Forrás: Telex

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all