kedd, június 02, 2020
728x90 EU Imagery

Mennyire kell Maruzsának lenni ahhoz, hogy irritáló ostobaságokat hordjon össze az ember?

Tapsolunk esténként mindenkinek, aki erején felül áll a gáton, teszi a dolgát, hogy valamiképp kezelni tudjuk ezt a lehetetlen helyzetet a koronavírussal. A televízió képernyőjén keresztül látom a végkimerülés jeleit az egészségügyesek tekintetében. Ma a boltban a pénztárosnővel váltottam pár szót. Azt mondja, nem fizikailag, hanem mentálisan vannak kikészülve, mert az emberek gyakran nem akarják tudomásul venni a korlátozásokat. Olvasom, hogy a holland egészségügyi miniszter – vélhetően a kimerültségtől – összeesett a parlamentben. Tényleg azt gondolom, mindenki, akire a szerepe többlet terheket osztott ezekben a járványos időkben, belead mindent.

Egy péntek délelőtt a miniszterelnök bejelentette, nem zárják be az iskolákat, mert a gyerekek nem veszélyeztetettek, s ez a lépés a tanév végét, a tanároknak pedig fizetés nélküli szabadságot jelentene. A blogban ezzel kapcsolatban pár nappal korábban a következőket írtam: „ha két hét múlva mégis bezárnák az iskolákat, az én szememben ez azt fogja jelezni, hogy a mai döntések iskolákat érintő részével mégsem stimmelt valami.” Nem kellett két hetet várni.

billentyu
Az egyetlen helyes döntésként már péntek este bejelentették az iskolák bezárását. Tudjuk, ez óriási nehézségeket okoz a szülőknek, a gazdaságnak, és amiről kevesebbet beszélünk a pedagógusoknak is. Azóta is kapok hideget, meleget a kommentekben. Igazából nem érdekelnek. Csak elkeserítő, hogy ennyire leegyszerűsítve látják emberek a világot. A felelősség a politika mellett valahol ott van az évtizedek óta alul teljesítő oktatásban, oktatásirányításban. Én mindenesetre szégyellném, ha ilyen kommentelők alkotnák a háttéroszágomat, vagy a támogatói bázisomat. De mondom, ez nem tartozik rám. Azaz mégis, hisz velük élek egy országban.

Visszatérve az erőfeszítésekre, látom ismerőseim körében azt a heroikus küzdelmet, amellyel tanulók és tanárok egy emberként feszülnek neki a némi eufemizmussal digitális átállásnak nevezett feladathalmaznak. A szülő küzd azért, hogy az informatikai feltételeket megteremtse a gyereke számára, plusz, mivel a kisebbek mellett kénytelen otthon maradni, még a sokszor értelmetlennek és érthetetlennek tetsző házifeladatok megoldásában is közre kell működnie. A tanulók közben alig értik, mi történik körülöttük. Miért nem mehetnek suliba, ha nem mehetnek, miért nem vigyázhat rájuk a nagymama, s az eddig játékhoz használt eszközök miért váltak egyik pillanatról a másikra tanulást támogató eszközökké?

monitorfal
A tanárok pedig a szó legszorosabb értelmében éjt nappallá téve azzal küzdenek, hogy a begyakorolt rutinjaikat most egy digitális térbe adaptálják. Teszik zokszó nélkül. És akkor jön egy államtitkár, és megszólal. Nem tudom, hány évet töltött tanítással a köznevelésben? Gyanítom egyet sem, de nem szeretném ezzel megbántani. Nem tudom, hány kisiskolást tanított meg írni, olvasni, számolni? Nem tudom, hány órára készült fel lelkiismereten, s hány ezer dolgozatot javított ki? Egyszerűen csak jön, aztán energikus és önelégült mosollyal az arcán bejelenti, hogy a Nemzeti Alaptanterv szeptemberi bevezetését nem szükséges elhalasztani, mert a pedagógusoknak a jelen helyzetben több szabadideje van, így van lehetőségük elvégezni az alaptantervvel kapcsolatos feladatokat.
Most őszintén, mennyire kell Maruzsának lenni ahhoz, hogy valaki ilyeneket mondjon? Mégis, hogy képzeli el a köznevelési államtitkár úr azt a folyamatot, amelynek egyik legfőbb irányítója kellene, hogy legyen. Egy ilyen mondat tökéletesen elárulja, hogy nem ért semmit az egészből. Leleplezi, hogy nincs semmi kapcsolata az iskolák valódi életével és problémáival. Mondjuk ezeket államtitkári irodákból, esetleg protokolláris események alkalmával nem is lehet megismerni.

maruzsan
Úgy gondolja talán, hogy a hetet elindító tantestületi értekezlet után a tanár hazamegy, alaposan kezet mos, leül az állam által biztosított otthoni informatikai infrastruktúra elé, megnyomja az ON gombot, s ezzel meg is történt a magyar köznevelés digitális átállása, az oktatók pedig ettől kezdve lógathatják a lábukat? Kipróbálta-e, meddig tart egyetlen digitális „osztály” kialakítása? Van-e képe arról, hogyan jelentkeznek a gyerekek, s ez milyen technikai problémákkal jár? De ez még csak a kezdet. Ugyan mesélje már el nekem, mennyi ideig tart egy tanítónőnek végig gondolni, kitalálni, s megoldani teszem azt, hogy miképp lehet megtanítani a k betű írását digitális eszközökkel? Hogyan lehet valós időben az olvasást gyakorolni a neten keresztül egy 38 fős osztállyal? Van-e ehhez elég sávszélesség otthon, főleg, ha még három másik testvér is terheli a vonalat?

Amit eddig el tudott mondani fejből egy oktató a történelemórán, kihasználva a személyes jelenlétből adódó előnyöket, azt most nem kell esetleg más formában kidolgozni, hogy közvetlen, személyes kontakt nélkül is átadható ismeret legyen? Az eddig helyben megoldott és ellenőrzött feladatokat nem kell most bekérni és napról napra javítani otthon? Mennyi időt kaptak ehhez a kopernikuszi fordulathoz a tanárok? És miért is lett mindettől a gigászi problémahalomtól több szabadideje a pedagógusoknak? A NAT-ról pedig csak annyit, hogy azt nem bevezetni kell, hanem a korábbi változataival együtt a kukába hajítani. Mert az szemléletváltás, amely a köznevelés évtizedek óta várt megújulásának feltétele, épp most zajlik. A NAT-nak csak akkor van értelme, ha igazodik a most alakulóban lévő új pedagógiai eljárásokhoz.

no nat diakok tuntetes
Ami ebben a kényszerhelyzetben az oktatással történik, az nagy valószínűséggel jó és hasznos. Reményt jelez arra, hogy a magyar köznevelés most valóban megújulhat. Már csak ezért sem kellene ilyen irritáló megjegyzésekkel sárba döngölni a pedagógusok – másokéhoz hasonló – ember feletti erőfeszítéseit. Miért kell őket önbecsülésükben, méltóságukban újra és újra megalázni? S pont az a személy teszi ezt, akinek a legtöbb támogatást kellene nyújtania ehhez a közdelemhez. Akár a végkimerülésig, ahogy a holland egészségügyi miniszter tette. Mennyire kell Maruzsának lenni ahhoz, hogy ezt valaki képtelen legyen megérteni? Államtitkár úr! Nagyon fontos lenne, ha megkövetné a tanárokat, amiért megbántotta őket a szerencsétlen mondatával.

Azon kommentelők kedvéért pedig, akik olthatatlan vágyat éreznek a vitához, a sorosozáshoz, a fizetett bérencezéshez, hogy ne kelljen megerőltető módon végigolvasni az itt közölteket, a mai blogbejegyzés állítása szándékaim szerint, s a félreértések elkerülése végett egyszerűen ennyi: megalázó ostobaságok helyett mondjunk inkább köszönetet a köznevelés digitális átállításán fáradozó tanároknak is. Ha valaki ezzel nem ért egyet, hát csak tessék, tessék…

Képek forrása: infostart.hu / due.hu / kormany.hu / szeretlekmagyarorszag.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all