csütörtök, október 06, 2022

A galéria standján két különleges Hantai Simon festmény szerepel, melyek most először láthatóak Magyarországon. Az egyik egy 1958-as emblematikus gesztusfestészeti alkotás, melynek párdarabja a neves Gorelli gyűjteményből származik, és jelenleg a párizsi Pompidou gyűjteményét gazdagítja. Az 1963-64-ben készült kép már méreténél fogva is kuriózumnak számít. A "Catamurons" címet viselő mű, Hantait a világhírnévhez jutattó pliage technika egyik kiemelkedő darabja. A művész centenáriumát ünnepli 2022-ben New York, Párizs, London és Budapest. 

Szintén most először láthatja a közönség galériánk vezető művészének Reigl Juditnak monumentális alkotását az „Ember” szériából. A piros, fekete, fehér alkotásból áradó különleges tűz, pontosan tükrözi Reigl soha meg nem alkuvó természetét.

A Kálmán Makláry Fine Arts galéria kiállított képei között látható az évtizedek óta lappangó, ritkaságnak számító két kubista festmény is Réth Alfrédtól. 

A fent említett illusztris művészek alkotásai mellett többek között Anton Prinner, Csáky József, Csernus Tibor, Sándorfi István, Amedeo Modigliani, Jeff Koons, Barabási Albert László, Sam Havadtoy, Kucsora Márta, Szőke Gábor Miklós és több koreai kortárs művész munkái láthatók az Art & Antique művészeti vásáron a Bálnában március 3-6 között. 

Helyszín: 1093, Budapest, Fővám tér 11-12.

Nyitvatartás: cs.-v.-ig 10:00-19:00 között

 

Reigl Judit Tömbírás 1959 olaj vászon 148 x 123 cm

Reigl Judit Tömbírás 1959 olaj vászon 148 x 123 cm

Simon Hantai Catamurons 1963 64 olaj vászon 605 x 46 cm

Simon Hantai Catamurons 1963 64 olaj vászon 605 x 46 cm

Alfred Reth Personnages et cheval 1911 oil on canvas 38x46 cm

Alfred Reth Personnages et cheval 1911 oil on canvas 38x46 cm

(fotó: Kálmán Makláry Fine Arts jóvoltából)

 

Bármilyen további kérdéssel kérem keressenek bizalommal.

 

 

Üdvözlettel: Soós Éva

Kövess bennünket a Facebookon!