csütörtök, december 08, 2022

Nicholas Reeves brit egyiptológus szerint Nofertiti sírját őrizheti Tutanhamon nyughelye – írja a The Guardian. A szakértő már 2015-ben, nagy felbontású képeket elemezve bejelentette, hogy egy titkos átjáró lehet a sír festett falai alatt. Akkor további vizsgálatokkal nem sikerült igazolni az elméletet.

Reeves a közelmúltban rejtett hieroglifákat és képeket tanulmányozva arra jutott, hogy valóban a helyszínen lehet Nofertiti sírja.

A szakértő abban bízik, hogy friss eredményei ismét fellendítik a vonatkozó vizsgálatokat.

A kutató úgynevezett kártusokat elemzett, ezekben a hosszúkás keretekben az ókori egyiptomiak szövegeket és képeket rögzítettek. Reeves arra jutott, hogy azokon a jeleneteken, amelyeken Aj, Tutanhamon utódja a korábbi fáraót temeti, eredetileg Nofertiti temetése szerepelt.

Az érintett kártusokon az látható, ahogy Aj egy mumifikáló szertartást hajt végre, a keretek alatt viszont egy korábbi név, Tutanhamon neve olvasható. Reeves szerint a jeleneten eredetileg Tutanhamon temette Nofertitit, ezt megerősíti, hogy Aj vonásai Tutanhamon korai hivatalos ábrázolásaira emlékeztetnek, míg a múmia arca Nofertitire hasonlít.

Howard Carter 1922-ben fedezte fel Tutanhamon kincsekkel teli nyughelyét, amely még ma is lenyűgözi a kutatókat. A fáraó sírjában rengeteg értékes és izgalmas leletet találtak, köztük egy földön kívüli anyagból készült fegyvert.

Reeves úgy véli, hogy a hirtelen, 19 évesen, időszámítás előtt 1324-ben meghalt fáraót nagy sietséggel temették el, a sírt pedig csak később nyitották fel, és igazították Tutanhamonhoz. Mint hozzátette, az új bizonyítékok alátámasztják, hogy a nyughely valójában Nofertiti sírjának külső része.

A szakértő szerint a hipotézist egyéb vizsgálatok is megerősítik, a kutató ezeket további adatokkal együtt közelgő könyvében fogja ismertetni. Bár Reeves Tutanhamon sírjának elismert kutatója, Nofertitivel kapcsolatos elméletét rengeteg kritika érte. Igaz, így is akadnak olyan szakértők, akik osztják Reeves elképzeléseit.

Borítófotó: Getty Images

Forrás: 24.hu

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all